Piszkos játékok 6.

6.

Ruki

Hát… végül csak beadtam a derekam, mert… oké, tényleg nem tudtam, mit akarok. Úgy voltam vele, hogyha eljutottam eddig, és túléltem ezt a két barmot, akkor… már nem hagyom itt abba. De az is bennem volt, hogy ha engedek Kyonak, utána mindenféle ribancnak el fog hordani, szóval TÉNYLEG nem tudtam, mit csináljak. Csatlakozni akartam hozzájuk, de időközben rájöttem, hogy Kyo egy perverz barom állat. Az, na! De amit az ágyban leművel, hát az… öregem… Eszméletlen. Én tudom magamról, hogy nagyszájú vagyok, visszafeleselek, de ha szexről van szó, akkor tényleg ribanckodom. Nem tehetek róla, na. Szeretem, aztán kész. Mármint a szexet. Kyo pedig nagyon jól is csinálta! Utána meg csak az nem feküdt, hogy tárgyként kezdtek kezelni, hogy én az övé vagyok. Hát, meg a nagy faszomat azt! Azért, mert a farkára húzott, még nem vagyok az övé! – csapom be magam mögött az ajtót, és húzok haza. Lefárasztottak minden értelemben. Agyilag és fizikailag is.

Mikor hazaérek, meglep, hogy Reita ott ül a lépcsőn. Elmosolyodom, aztán leülök mellé.

- Na, mi volt? – pillant felém kíváncsian, én pedig mesélni kezdek neki. Minden feladatot elmondok neki, szegény meg pislogni sem tud utána, annyira lesokkolom. – És…te meg Kyo…

- Hai… - motyogom. Nem merek ránézni, nem akarom a fájdalmat látni a szemében… - Reita, én…

- Hé, Chibi – mosolyodik el. – Nincs baj, oké? Én szeretlek, na, bumm. Az érzésed nem kölcsönös, megesik, de ez nem azt jelenti, hogy nem szabad másnak engedned, oké?

- Aj, Kira – borulok a nyakába, majd bemegyünk, és ott is elvagyunk, hülyéskedünk.

Másnap tanulok, de végig Kyon agyalok, hogy mire gondolt azzal a mondattal, hogy nem tárgyként kezel, úgy vagyok az övé. Ez foglalkoztat, mire Reita előáll azzal az ötlettel, hogy kísérletezzek. Jöjjek össze valakivel, ezt Kyo tudja meg, és meglátjuk, mit szól… Meglepődöm, hogy pont Reita mondta ezt, de belemegyek. Nem veszíthetek semmit, hehe. 

Hétfőn be is mutat egy felsőbb éves haverjának, Aoinak, akit már beavatta a dolgokba. Mondom én neki, hogy fizetek, csak játssza el a barátomat, de meglep a válasszal.

- Nem kell pénz, Ruki-chan – mosolyodik el. – Elég, ha Reita velem lesz – néz az említettre, én meg csak nagyokat pislogok. – Nos?

- Rei… nem kell, ha nem akarod… - motyogom, de végül Reita rábólint. Ha azt vesszük, ez neki is egy jó esély, alkalom arra, hogy az én helyemet Aoi vegye át, mert így ránézésre aranyosnak tűnik, és komolyak a szándékai Reitára nézve.  Hálásan vetem magam Reita nyakába, és kap az arcára sok-sok puszit, de aztán megyünk órára. Ott elvagyunk, de szünetben Aoi már itt is van, és húz magához. Egyből belemegyek a játékba, és átkarolom a nyakát, már csak azért is, mert a szemem sarkából látom, hogy jönnek Kyoék. Aoinak több sem kell, hogy megcsókoljon. Viszonozom neki, naná, de Kyo csókja finomabb azért… Nem is kell fél perc, hogy meghalljam a hangját.

- Ruki! Te mit csinálsz itt ezzel a bájgúnárral? – néz rám dühösen, ahogy elszakadok Aoitól. Hozzábújok, ezzel is húzva Kyo agyát.

- Látod, nem? Meg amúgy is… mit érdekel téged? – bújok jobban Aoihoz, ő pedig öleli a derekam, és a nyakamba csókol. Erre Kyo még mindig dühösen néz rám, majd Aoira, de aztán erősebben a csuklómra mar, és elránt Aoitól.

- Te mit csinálsz? Mondtam, hogy én érhetek hozzád!

- Nem vagyok tárgy, amit kisajátíthatsz! – rántom, vagyis rántanám ki a csuklómat kezéből, de erősen tartja. – Kyo!

- Ruki, te pedig mit nem értesz azon, hogy az enyém vagy? – néz a szemembe dühösen, de én is tudok ám úgy néz ki.

- Ki vagy te, hogy kisajátíts?! Rakd meg Toshiyát, ha kanos vagy! – rántom ki a kezem az övé közül. – Nem vagyok TÁRGY, hogy birtokolj! Bunkó! – megyek vissza Aoihoz, és hozzá is bújok.

- Erről még beszélgetünk - sziszegi, majd nekimegy Aoinak, és el is tűnnek.

- Bunkó köcsög – morgom, Aoi pedig jót kuncog rajtam.

- Hát, Ruki-chan… itt van valami, ha ennyire magának akar – néz rám mosolyogva.

- De játszunk méééég – vetem be a kiskutya szemeimet, mire bólint, aztán megfogja a kezem, és megyünk le az udvarra, majd leülünk a padra. Kyoék szokásosan a nagy fűzfa alatt állnak, de így totál ránk látnak. Mosolygok, nevetünk Aoival, ő pedig hol a nyakamat csókolgatja, hol tényleg rendes csókot kapok. Kyo idegesen figyel minket egy jó ideig, de aztán fogja magát, és le is lép. A nap további részében nem is látom Kyot, noha Diékat igen, de még előttük is játszunk Aoival.

A napok telnek, mi Aoival egyre jobban összemelegedünk, de látom Kyon, hogy ez nagyon nem tetszik neki. Nem érdekel! Mindig azt kántálja, hogy csak ő érhet hozzám, csak az enyém vagyok. NEM! Nem vagyok tárgy, igenis szarul esik, hogy kisajátít a SEMMIRE! Ezt Aoival és Reijel is mindennap átbeszéljük, de ők csak azt hajtogatják, hogy Kyo szeret. Hagyjad már… Kyo egy öntelt köcsög. Ő meg a szerelem? Azt sem tudja, mi az! Dugja csak tovább Toshiyát. Nem is lógok velük, csak Aoival és Reitával vagyok egész nap, és ez sem tetszik neki.

Viszont órák után várom Aoit a termünknél, de nem jön. Reitával kérdőn egymásra pillantunk, majd vállat vonunk, és megyünk is ki az épületből, de feltűnik, hogy a kerítésen kívül a diákok egy nagy körbe állnak, és kiszúrom Aoit. Egyből ott vagyunk mind a ketten, de lesokkolok, mikor látom, hogy Kyo és Aoi egymásnak esnek. Én ezt nem akartam! Nem akartam Aoit bajba keverni! Mindkettő osztja a másikat, de rendesen, viszont, mikor Kyo a kapuhoz passzírozza Aoit, Reita kezébe nyomom a táskámat, és már ott is vagyok. Kyo morog, és ütne, de beállok Aoi elé, így én kapom a kedves jobbosát. A vér ízét rögtön megérzem a számban, és kicsit be is szédülök, Aoi kap utánam.

- Chibi, jól vagy? – hajol oldalra, mire csak letörlöm a vért a számról, de feleslegesen. A lehető legszúrósabban nézek Kyora, ahogy eddig még soha, és köpök egyet a földre.

- Idióta vadbarom… - erre nem mond semmit, csak idegesen néz rám, és elmegy. Ennyi? – IDIÓTA BUNKÓ! – kiáltom utána, de belefájdul a torkom, és a szám is. Rosszul esik, iszonyatosan rohadtul fáj, hogy csak így itt hagy, mikor én kaptam Aoi helyett, nem is gyengét! Szó nélkül lépek Reita mellé, elveszem a táskámat tőle, és Kyo után sietek. Ahogy beérem, kap is egyet vele a fejére. – Te tahó!

- Most miért nem a bájgúnárt ápolod? – néz rám gúnyosan, mire még dühösebb leszek.

- Teeeee – morgom, és püfölni kezdem, ahogy tudom.

- Állítsd le magad! – kiabál rám, és ott is hagy. Szeppenten pislogok rá, nézem, ahogy elmegy, de… valamiért fáj. Oké, a szám is, de az is, hogy nem tudott annyit kinyögni, hogy bocs, hogy behúztam neked…

- Miért csinálod ezt, Waru…? – motyogom inkább magamnak, mintsem neki, majd csendesen elindulok haza.

Otthon anyu lekezeli a számat, de aztán megyek fel tanulni. Aoit azért felhívom, hogy bocsánatot kérjek tőle, meg hogy megérdeklődjem, hogy van, de aztán tényleg tanulok.

Reggel időben felkelek, összekészülök, és megyek a suliba, de… ahogy köszönök Reitának, megyek le az udvarra, az egyik padra. Most egyedül vagyok, Aoival úgy döntöttünk, hogy ez a színjáték elég volt. Nem akarom bajba sodorni többet… Eleget kapott miattam… Feltűnik, hogy jönnek Kyoék, de én azzal a lendülettel felállok a padról, és némán, zsebre dugott kezekkel, lehajtott fejjel megyek el mellettük, és Toshiya is hiába köszön, csendben megyek vissza az épületbe. Kyo is csak egy pillanatra nézett rám, de miért fáj ez nekem?

- Az Istenit már! – csattan fel Toshiya, mire hátra nézek, és látom, hogy kissé dühösen jön felém. Elállok az ajtóból, mondván, hogy menjen tovább, ha ennyire sietős, vagy nem tudom, de nem megy. Megáll előttem, és a falnak tol. – Mi bajod van?

- Mih…? Nekem? – pislogok rá, mire bólint. – Még hogy nekem?! Ő az, aki nem képes semmire! Akkorát kaptam tegnap tőle, hogy csillagokat láttam, de még annyit sem mondott, hogy baszd meg! – lököm el magamtól. – Hagyjatok békén! Te is, és a kurva bandád is! – hagyom ott idegesen, és megyek fel a terembe. Nem akarok közéjük tartozni…