4.
Ruki
Mi ez már?! Ő nem játszik, ő nem csinál semmit, de engem meg szívatnak, ahol tudnak! Hát elmennek mind a ketten a faszomba már! Ha ezt előre tudom, inkább nem is akarok csatlakozni hozzájuk, mert ezek ketten mást nem tudnak, csak megszégyeníteni a másikat! Táncoljak, ami még nem gáz, de az, hogy szopjam le Kyot?! Elmehetnek a picsába!
- Felelsz vagy mersz, Kyo? – néz rá Toshiya.
- Most felelek – jelenti ki, én meg csak nézek, eléggé duzzogva. Őt miért nem szopatja meg? Miért csak engem?!
- Tudnál szerelmes lenni Ruki-chanba? – kérdi komolyan Toshiya. Ja, persze. Ez megint olyan lesz, mint a „vallj szerelmet” téma. Az is mi volt?! Ez egy köcsög, csalódtam benne! Ha utolsó pasi lenne, sem kellene! Ilyen modorral!? Hova már?!
- Igen, tudnék – feleli komolyan, én meg nagyokat pislogok. Kyo? Meg a szerelem?
- Te? Hagyjad már! Megdugnál, és ott hagynál a szobába – nézem felvont szemöldökkel. Ez annyira abszurd róla, hogy nagyon!
- Gondolj, amit akarsz. Leszarom – vonja meg a vállát. Pf, bunkó.
- Na, Ruki-chan. Felelsz, vagy mersz?
- Felelek – morgom karba tett kezekkel. – Olyan unalmasak vagytok. Te meg bunkó – nézek Kyora, de látom, hogy mennyire nem érdekli. Akkor is az. Ezt eddig is tudtam, de ha már idáig eljutottam, nem itt fogom abbahagyni ezt a hülye játékot.
- Szereted a perverz dolgokat? Szerepjáték, bilincsek, ilyenekre gondolok – néz rám Toshiya.
- Nem mindegy nektek?
- Ruki-chan, felelned kell, ne feledd, különben nem jutsz be közénk – mosolyodik el azza a tenyérbe mászó mosolyával, én meg már fújtatok.
- Igen – morgom. – De most tőle is már! Nem akarok egyedül játszani!
- Rendben. Kyo? Felelsz, vagy mersz?
- Unalmas vagy, hogy mindig csak felelsz. Unalmas emberek nem kellenek a bandámba – morogja. – Merek – sziszegi, én meg csak szemet forgatok.
- Izgasd fel Ruki-chant – mondja vigyorogva Toshiya, én meg tányérnyi méretű szemekkel pislogok. HAAAAA? Hozzám ne érjen, mert kezét töröm! Vagyis… így ne… Mármint úgy ne, hogy játsziból. Na, értitek ezt. Viszont Kyo felkel, és mellém ül. Pislogni sincs időm, hanyatt dönt a kanapén, fölém mászik, és csókol is. Először nem hagyom, hiába smároltunk már, nem akarom hagyni, de a kutakodó kezei ebben meggátolnak, és mivel felsóhajtok, ajkaim szétnyílnak, amit ő ki is használ. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tetszik a csók, mert tetszik, de az nem, hogy muszájból teszi ez a bunkó. Elszakad tőlem, és feltűri a felsőmet mellkasomig, aztán csókolgatni, harapdálni, szívogatni kezdi bőrömet. Akarva-akaratlanul felsóhajtok, felnyögök, és aztán érzem is, hogy Kyo elvigyorodik. Ködösen pillantok le rá, aztán akármennyire nem akarom, felrántom magamhoz egy csókra, de közben egyik keze ágyékomhoz siklik, majd simogatni kezd. Most így, ködös elmével, csak annyi zavar, hogy Toshiya itt van. Más nem. Mert hazudnék magamnak, ha azt mondanám, hogy nem tetszik, amit leművel, de akkor is csak arra kellenék neki, hogy megdugjon.
Simogatásával, csókolgatásával lassan célba ér; sikeresen felizgat, de ahogy ez megvan, el is húzódik, és visszaül a helyére. Ködösen, kábultan nézek utána, majd Toshiya hangja hoz vissza a jelenbe.
- Nos, Chibi?
- Merekh… - fekszem még mindig ugyanúgy, de a következő feladat valahogy gondolom, mi lesz.
- Játssz egy kicsit magaddal. Mutasd meg Kyonak, hogy nem vagy unalmas – vigyorog, én meg kicsit bambán nézek rá, de kezem egyből mozdul. Felizgatott, kell a kielégülés, muszáj! Egyik kezemet izgalmamra kulcsolom, és mozgatni is kezdem, a másikkal pedig simogatom magam, ahol érem.
- Ez már tetszik – hallom meg Kyo hangját, és rápillantok. Látom, hogy vigyorog, és az élvezetet tekintetében, de most ez nem foglalkoztat. Játszom tovább magammal, de egyre közelebb vagyok a beteljesüléshez, egyre gyorsabban mozog a kezem, és a másik, amivel a mellkasomat simogatom, számhoz csúsztatom, aztán ujjaimat kezdem nyalogatni. Ezek után pedig nem sok kell, hogy egy nagy nyögéssel elmenjek. Pihegek egy sort, majd kapok egy zsepit, de ezzel viszont leesik, hogy mit csináltam. Az arcom rögtön lángokban áll. Hülye perverzek, mikre rá nem vesznek!
- Azt hiszem, ez tökéletesen teljesítve lett, igaz, Kyo? – vigyorog Toshiya, és miután én visszaöltözöm, hozzávágok egy párnát. – Naaa, Ruki-chan! De így van!
- Inkább kérdezd Kyot!
- Szóval, hogy tetszett? – vigyorog Toshiya. Barom, nem erre gondoltam. – Na, jó. Kyo? Felelsz, vagy mersz?
- Felelek – vigyorogja, de itt még nincs vége. – Amúgy tetszett, nagyon is – nyalja meg a száját.
- Örülök. Nos. Ha tehetnéd, most meghúznád Ruki-chant?
- Toshiya, baszd meg, hogy lehetsz ekkora perverz?! Tanulsz ettől a bunkótól!?
- Nyugi, Ruki-chan – mosolyog, én meg fortyogok magamban.
- Természetesen igen – vigyorog, majd Toshiyára pillant. Ez már régen rossz!
- Értem én – vigyorog az említett, majd rám néz. – Utolsó feladatot, Ruki-chan. Ezen áll, vagy bukik minden. Mersz, vagy mersz?
- Mi van? Mi az, hogy mersz, vagy mersz!? – pattanok fel idegesen.
- Értem, szóval mersz. Dugasd meg magad Kyoval. Ha ezt megcsinálod, üdv a bandában. De ha nem, sayonara, Ruki-chan.
Ez… ez most… Az, hogy leszoptam, egy dolog. Az, hogy felizgattam, másik. De az, hogy én szétnyissam a lábam ennek a közveszélyes bunkónak, megint más! Én nem fogom hagyni, hogy megdugjon!
- Ez nem ér! Rohadjatok meg mind a ketten!
- Szóval feladod? – jön az újabb kérdés, mire ledermedek. Eddig eljutottam. Végre bekerülhetek közéjük, de… ahhoz meg kell dugnia… Legyek ribanc? Vagy hagyjam az egészet? – Ruki-chan, nekünk még dolgunk van délután, örülnénk, ha döntenél.
- Rohadékok – morgom lesütött szemekkel, majd Kyora nézek, aki csak vigyorog. - Te vagy a főfőfőfő! – csattanok fel. Mit csináljak?
- Most felelek – jelenti ki, én meg csak nézek, eléggé duzzogva. Őt miért nem szopatja meg? Miért csak engem?!
- Tudnál szerelmes lenni Ruki-chanba? – kérdi komolyan Toshiya. Ja, persze. Ez megint olyan lesz, mint a „vallj szerelmet” téma. Az is mi volt?! Ez egy köcsög, csalódtam benne! Ha utolsó pasi lenne, sem kellene! Ilyen modorral!? Hova már?!
- Igen, tudnék – feleli komolyan, én meg nagyokat pislogok. Kyo? Meg a szerelem?
- Te? Hagyjad már! Megdugnál, és ott hagynál a szobába – nézem felvont szemöldökkel. Ez annyira abszurd róla, hogy nagyon!
- Gondolj, amit akarsz. Leszarom – vonja meg a vállát. Pf, bunkó.
- Na, Ruki-chan. Felelsz, vagy mersz?
- Felelek – morgom karba tett kezekkel. – Olyan unalmasak vagytok. Te meg bunkó – nézek Kyora, de látom, hogy mennyire nem érdekli. Akkor is az. Ezt eddig is tudtam, de ha már idáig eljutottam, nem itt fogom abbahagyni ezt a hülye játékot.
- Szereted a perverz dolgokat? Szerepjáték, bilincsek, ilyenekre gondolok – néz rám Toshiya.
- Nem mindegy nektek?
- Ruki-chan, felelned kell, ne feledd, különben nem jutsz be közénk – mosolyodik el azza a tenyérbe mászó mosolyával, én meg már fújtatok.
- Igen – morgom. – De most tőle is már! Nem akarok egyedül játszani!
- Rendben. Kyo? Felelsz, vagy mersz?
- Unalmas vagy, hogy mindig csak felelsz. Unalmas emberek nem kellenek a bandámba – morogja. – Merek – sziszegi, én meg csak szemet forgatok.
- Izgasd fel Ruki-chant – mondja vigyorogva Toshiya, én meg tányérnyi méretű szemekkel pislogok. HAAAAA? Hozzám ne érjen, mert kezét töröm! Vagyis… így ne… Mármint úgy ne, hogy játsziból. Na, értitek ezt. Viszont Kyo felkel, és mellém ül. Pislogni sincs időm, hanyatt dönt a kanapén, fölém mászik, és csókol is. Először nem hagyom, hiába smároltunk már, nem akarom hagyni, de a kutakodó kezei ebben meggátolnak, és mivel felsóhajtok, ajkaim szétnyílnak, amit ő ki is használ. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tetszik a csók, mert tetszik, de az nem, hogy muszájból teszi ez a bunkó. Elszakad tőlem, és feltűri a felsőmet mellkasomig, aztán csókolgatni, harapdálni, szívogatni kezdi bőrömet. Akarva-akaratlanul felsóhajtok, felnyögök, és aztán érzem is, hogy Kyo elvigyorodik. Ködösen pillantok le rá, aztán akármennyire nem akarom, felrántom magamhoz egy csókra, de közben egyik keze ágyékomhoz siklik, majd simogatni kezd. Most így, ködös elmével, csak annyi zavar, hogy Toshiya itt van. Más nem. Mert hazudnék magamnak, ha azt mondanám, hogy nem tetszik, amit leművel, de akkor is csak arra kellenék neki, hogy megdugjon.
Simogatásával, csókolgatásával lassan célba ér; sikeresen felizgat, de ahogy ez megvan, el is húzódik, és visszaül a helyére. Ködösen, kábultan nézek utána, majd Toshiya hangja hoz vissza a jelenbe.
- Nos, Chibi?
- Merekh… - fekszem még mindig ugyanúgy, de a következő feladat valahogy gondolom, mi lesz.
- Játssz egy kicsit magaddal. Mutasd meg Kyonak, hogy nem vagy unalmas – vigyorog, én meg kicsit bambán nézek rá, de kezem egyből mozdul. Felizgatott, kell a kielégülés, muszáj! Egyik kezemet izgalmamra kulcsolom, és mozgatni is kezdem, a másikkal pedig simogatom magam, ahol érem.
- Ez már tetszik – hallom meg Kyo hangját, és rápillantok. Látom, hogy vigyorog, és az élvezetet tekintetében, de most ez nem foglalkoztat. Játszom tovább magammal, de egyre közelebb vagyok a beteljesüléshez, egyre gyorsabban mozog a kezem, és a másik, amivel a mellkasomat simogatom, számhoz csúsztatom, aztán ujjaimat kezdem nyalogatni. Ezek után pedig nem sok kell, hogy egy nagy nyögéssel elmenjek. Pihegek egy sort, majd kapok egy zsepit, de ezzel viszont leesik, hogy mit csináltam. Az arcom rögtön lángokban áll. Hülye perverzek, mikre rá nem vesznek!
- Azt hiszem, ez tökéletesen teljesítve lett, igaz, Kyo? – vigyorog Toshiya, és miután én visszaöltözöm, hozzávágok egy párnát. – Naaa, Ruki-chan! De így van!
- Inkább kérdezd Kyot!
- Szóval, hogy tetszett? – vigyorog Toshiya. Barom, nem erre gondoltam. – Na, jó. Kyo? Felelsz, vagy mersz?
- Felelek – vigyorogja, de itt még nincs vége. – Amúgy tetszett, nagyon is – nyalja meg a száját.
- Örülök. Nos. Ha tehetnéd, most meghúznád Ruki-chant?
- Toshiya, baszd meg, hogy lehetsz ekkora perverz?! Tanulsz ettől a bunkótól!?
- Nyugi, Ruki-chan – mosolyog, én meg fortyogok magamban.
- Természetesen igen – vigyorog, majd Toshiyára pillant. Ez már régen rossz!
- Értem én – vigyorog az említett, majd rám néz. – Utolsó feladatot, Ruki-chan. Ezen áll, vagy bukik minden. Mersz, vagy mersz?
- Mi van? Mi az, hogy mersz, vagy mersz!? – pattanok fel idegesen.
- Értem, szóval mersz. Dugasd meg magad Kyoval. Ha ezt megcsinálod, üdv a bandában. De ha nem, sayonara, Ruki-chan.
Ez… ez most… Az, hogy leszoptam, egy dolog. Az, hogy felizgattam, másik. De az, hogy én szétnyissam a lábam ennek a közveszélyes bunkónak, megint más! Én nem fogom hagyni, hogy megdugjon!
- Ez nem ér! Rohadjatok meg mind a ketten!
- Szóval feladod? – jön az újabb kérdés, mire ledermedek. Eddig eljutottam. Végre bekerülhetek közéjük, de… ahhoz meg kell dugnia… Legyek ribanc? Vagy hagyjam az egészet? – Ruki-chan, nekünk még dolgunk van délután, örülnénk, ha döntenél.
- Rohadékok – morgom lesütött szemekkel, majd Kyora nézek, aki csak vigyorog. - Te vagy a főfőfőfő! – csattanok fel. Mit csináljak?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése