Ruki x Takeru
- Wí wish yú ö merri krisztmösz ~ - ezt énekli minden év, minden évszakában, de karácsonykor már ritkábban, amit sosem értettem benne. Bár néha az agyamra megy vele, meg már le is csapkodom néha, hogy ne énekelje mindig ezt a fülembe, de hasztalan. Bár, már így szoktam meg ezt a kis törpét, hiszen mindig pörög. Sosincs olyan, hogy rossz lenne a kedve, vagy esetleg kibírná azt, hogy 1 percig ne beszéljen. Max akkor van csendben, ha alszik, de elég unalmas lenne az élet, ha ő nem beszélné mindig tele a fejem sok hülyeséggel. Persze ebben az évben a karácsony kicsit más lesz. Sok jó tervem van és persze úgy, hogy előtte őt elpaterolom valahova. A szüleihez, barátaihoz, bárhova csak ne legyen itthon.
- De Rukii~ - nyüszög, de én oda sem figyelek, csak úgy csinálok, mint aki olvassa az újságot. – Nem küldhetsz el! Hiszen karácsonykor veled kell lenni. Mindig veled vagyok! Már nem is szeretsz engem, ugye? – néz rám kiskutya szemekkel. Igen, mindig mindent túl reagál…
- Takeru! Én csak azt mondtam, hogy délelőtt és a délután folyamán menj el kicsit. Egy szóval sem mondtam, hogy nem velem fogod tölteni a karácsonyt meg ilyesmi – nézek rá a papírdarab mögül felhúzott szemöldökkel. Kábé olyan fejet vág, mintha közeledne a világ vége.
- De senki nem fog befogadni addig, hiszen karácsony lesz – próbál felhozni valami érvet csak azért, hogy itt maradhasson.
- Anyudékkal már beszéltem – mosolygok kedvesen, mire mosolyogni kezd.
- Gonosz vagy – fújja fel arcát én, pedig jót mosolygok rajta.
Ezután a beszélgetés után kicsit besértődik, de nem baj, a meglepetésem annál nagyobbat fog ütni. Persze kiengeszteltem egy kis kényeztetéssel, csókokkal meg ezzel-azzal, a többit pedig mindenki piszkos fantáziájára bízom.
*
Karácsony napján, persze úgy kellett kitolnom a házból, mert nem nagyon akar elmenni. Persze a fejemhez vágja, hogy milyen gonosz vagyok és, hogy nem is szeretem, de csak elengedem a fülem mellett bókjait. Ő sem gondolja komolyan, hiszen, majd este úgy is meggondolja magát. A szüleihez, csak úgy tudom elvinni, hogy a kocsiba betuszkolom, de azt is szó szerint kell, aztán elhajtok a pár utcányira lejjebb lévő kis ház felé, ahol kedvesem szülei élnek. Mint valami hisztis kisbaba betrappol az ajtón, én pedig bájos mosollyal a képemen elhajtok. Gonosz vagyok, tudom, de így szeret és nekem ez a fontos. Utam egyből a boltba vezet, ahol beszerzem az ajándékát és a vacsorához szükséges kellékeket-ételeket. A desszert is elmaradhat a karácsonyi asztalról, hiszen ha tehetné, mindig azt falná fel először ezért, azt is mindig dugdosom előle rendesen. Mikor megvagyok a bevásárlással, még elmegyek a virágoshoz, ahol beszerzem a sok rózsát, aminek persze csak a szirmai fognak kelleni. Fizetek, majd még beszerzek pár gyertyát és indulok is haza. A kajával gyorsan végzek, hisz most nem akartam nagyot főzni, a desszertet is könnyedén megcsinálom, de a legtöbb dolgom az a szirmokkal van. Az összes vörös rózsa szirmot egy nagyobb tálba tépkedem, majd szétszórom az ágyon meg az utat felfelé. Szépen feldíszítem a fát, amiért szintén pufogott, mert azt mindig együtt csináltuk, de most egyből kimarad, nem hal bele. A gyertyákat szépen lerakom a kád köré, és a lépcsőre is teszek párat, majd mikor mindennel végzek, gyorsan lezuhanyozok, felveszek valami elegánsabb ruhát, majd a kedvenc parfümjével befújom magam. A hajam gondosan helyre állítom, és egy kisebb sminket is felrakok. Az ajándékot próbálom szépen becsomagolni, bár a kézművesség nem az erősségem, más néven, az ilyenekben elég béna vagyok. Ajándékát szépen a fa alá teszem, aztán még körbenézek a lakásban és elindulok a morgós macskáért.
*
Miután odaérek, csengetek, és az anyukája nyit nekem ajtót. Illedelmesen meghajolok, aztán szól Takerunak, de ő nem nagyon akar jönni. Viszont amikor meg lát engem, kikerekednek a szemei, én pedig kedvesen rá mosolygok.
- Hozom a táskám… - motyogja. Látszik rajta, hogy haragszik, de nem foglalkozom vele. Elköszönünk a szüleitől, majd beülünk a kocsiba, de ott hajolok egy csókért.
- Remélem tetszeni fog ami otthon vár – mosolygok, majd a csók után hajtok is haza. A parkolóban egy fekete selyemkendővel bekötöm a szemét.
- Biztos, hogy szükség van erre Chibi? – próbál ellenkezni, és le akarja szedni a kis ruhadarabot, de nem engedem.
- Nyugi már. Nemsokára megszabadulsz tőle – mosolygom, majd segítek neki kiszállni a kocsiból, majd óvatosan felvezetem az emeletre. Hallatszik a hangján, ahogy izgul, mert megint nem tudja befogni, de én csak jót vigyorgok rajta.
- Ruki, én szemkötő nélkül is tudok menni és látni is akarok. Léci szedd már le mert megőrülök tőle. Nem szeretek vakosat játszani – mondom, hogy mindig felesleges dolgokról beszél. – Utálom, ha csendben vagy – morog tovább – de én nem szólalok meg csak a kulccsal játszok a zárban, amíg végül be nem jutunk a házba.
- Még nem veheted le – mondom komolyan, mire megint ellenkezne. – Kérlek – morgom, majd meggyújtom a gyertyákat. Lassan, de biztosan visszalépdelek hozzá, aztán háta mögé lépve leveszem róla a finom anyagot. – Hogy tetszik? – érdeklődöm mosolyogva, de ő nem válaszol. Csak néz és pislog körbe, aztán… hát igen, amire számítottam. Takeru a nyakamban!
- Ez nagyon-nagyon szép! – mosolyog rám csillogó szemekkel, majd kapok egy szép, nagy csókot. Elmosolyodom, aztán bevezetem a konyhába, ahol az első kérdése:
- Desszert van? – érdeklődik ártatlan pislogások közepette én pedig megforgatom a szemem.
- Nem mondom meg – vigyorgom, és megint kapok egy pufi fejet, de aztán leülünk és lassan el is fogyasztjuk azt amit készítettem. Persze megdicséri, hogy milyen jó lett a kaja, de tudom, hogy leginkább a desszertet várja.
- Csokis-fagyis banán – néz rám csillogó szemekkel, mintha valami Isten lennék, de komolyan. Elmosolyodom, majd lassan – mármint én lassan – betoljuk azt is, de ő betámadja a karácsonyfát. – Gonosz vagy, hogy nélkülem díszítetted fel – motyogja, de én csak mosolygok.
- Nem tetszik? – érdeklődöm.
- De, nagyon – mosolyodik el.
- Az ajándékot majd később, gyere – fogom kézen, majd húzom fel a fürdőbe, de ott kicsit kizárom, amíg megengedem a kádba a vizet, tele liliom illatú habbal, majd ott is meggyújtom a gyertyákat, aztán félmeztelenre vetkőzve nyitok neki ajtót. Látom szemeiben megvillanni a perverz gondolatokat, de szokásosan csak a csillogó szemeket kapom és azt, hogy nem áll be a szája. Lassan levetkőztetem, majd magamról is lehámozom a ruhadarabot, aztán felkapom az ölembe és beültetem a kádba. Persze egyből a habokkal szórakozik én pedig jót mosolygok rajta.
- Ruki, te olyan szemét vagy – néz rám kifejezetten csúnya szemekkel, én pedig csak pislogok rá.
- Mért is? – húzom fel az egyik szemöldököm.
- Mert annyira szép minden, és jó, és tökéletes, és szeretlek – hadarja el ezt egy szuszra én pedig kuncogni kezdek.
- Én is Szeretlek – mosolygok, majd magamhoz húzom egy csókra.
Csak addig fürdünk, amíg a víz már kihűl, aztán megtörölközünk, de nem nagyon veszünk vissza semmit. Persze nem bír magával, így egyből betámadja az ajándékát, ami most csak egy szép ezüst nyaklánc, egy gyémánt medállal a közepén. Megkér, hogy rakjam fel neki, azt pedig szíves-örömest meg is teszem. Szépen áll a nyakába, ahogy elképzeltem, így mosolygok. Kapok a számra egy puszit, de ő kis időre eltűnik és szép kis nyuszi jelmezben tér vissza. Én perverzül elmosolyodom, de ő csak menekül előlem. Megint játszik velem, ahogy szokta, menekül előlem, mintha valami vadász lennék, de amikor elkapom, már máshogy van minden. Persze a vad szeretkezés nem marad ki az estéből, így a végén csak zihálva ráborulok, és úgy szívom be finom illatát.
- Boldog Karácsonyt – suttogom lágy hangon fülébe, majd nyomok egy puszit cimpájára, mire érzem, hogy kirázza a hideg.
- Hidd el, Boldog – mosolyog, majd lassan elszuszog alattam.
Kis ideig nézem, majd leszállok róla, de nem megyek messzire, csak mellé fekve nézem, ahogy szunyókál. Nekem annál nincs jobb ajándék, ha ő minden év minden napján mellettem van. Ez az igazi Boldogság.
- De Rukii~ - nyüszög, de én oda sem figyelek, csak úgy csinálok, mint aki olvassa az újságot. – Nem küldhetsz el! Hiszen karácsonykor veled kell lenni. Mindig veled vagyok! Már nem is szeretsz engem, ugye? – néz rám kiskutya szemekkel. Igen, mindig mindent túl reagál…
- Takeru! Én csak azt mondtam, hogy délelőtt és a délután folyamán menj el kicsit. Egy szóval sem mondtam, hogy nem velem fogod tölteni a karácsonyt meg ilyesmi – nézek rá a papírdarab mögül felhúzott szemöldökkel. Kábé olyan fejet vág, mintha közeledne a világ vége.
- De senki nem fog befogadni addig, hiszen karácsony lesz – próbál felhozni valami érvet csak azért, hogy itt maradhasson.
- Anyudékkal már beszéltem – mosolygok kedvesen, mire mosolyogni kezd.
- Gonosz vagy – fújja fel arcát én, pedig jót mosolygok rajta.
Ezután a beszélgetés után kicsit besértődik, de nem baj, a meglepetésem annál nagyobbat fog ütni. Persze kiengeszteltem egy kis kényeztetéssel, csókokkal meg ezzel-azzal, a többit pedig mindenki piszkos fantáziájára bízom.
*
Karácsony napján, persze úgy kellett kitolnom a házból, mert nem nagyon akar elmenni. Persze a fejemhez vágja, hogy milyen gonosz vagyok és, hogy nem is szeretem, de csak elengedem a fülem mellett bókjait. Ő sem gondolja komolyan, hiszen, majd este úgy is meggondolja magát. A szüleihez, csak úgy tudom elvinni, hogy a kocsiba betuszkolom, de azt is szó szerint kell, aztán elhajtok a pár utcányira lejjebb lévő kis ház felé, ahol kedvesem szülei élnek. Mint valami hisztis kisbaba betrappol az ajtón, én pedig bájos mosollyal a képemen elhajtok. Gonosz vagyok, tudom, de így szeret és nekem ez a fontos. Utam egyből a boltba vezet, ahol beszerzem az ajándékát és a vacsorához szükséges kellékeket-ételeket. A desszert is elmaradhat a karácsonyi asztalról, hiszen ha tehetné, mindig azt falná fel először ezért, azt is mindig dugdosom előle rendesen. Mikor megvagyok a bevásárlással, még elmegyek a virágoshoz, ahol beszerzem a sok rózsát, aminek persze csak a szirmai fognak kelleni. Fizetek, majd még beszerzek pár gyertyát és indulok is haza. A kajával gyorsan végzek, hisz most nem akartam nagyot főzni, a desszertet is könnyedén megcsinálom, de a legtöbb dolgom az a szirmokkal van. Az összes vörös rózsa szirmot egy nagyobb tálba tépkedem, majd szétszórom az ágyon meg az utat felfelé. Szépen feldíszítem a fát, amiért szintén pufogott, mert azt mindig együtt csináltuk, de most egyből kimarad, nem hal bele. A gyertyákat szépen lerakom a kád köré, és a lépcsőre is teszek párat, majd mikor mindennel végzek, gyorsan lezuhanyozok, felveszek valami elegánsabb ruhát, majd a kedvenc parfümjével befújom magam. A hajam gondosan helyre állítom, és egy kisebb sminket is felrakok. Az ajándékot próbálom szépen becsomagolni, bár a kézművesség nem az erősségem, más néven, az ilyenekben elég béna vagyok. Ajándékát szépen a fa alá teszem, aztán még körbenézek a lakásban és elindulok a morgós macskáért.
*
Miután odaérek, csengetek, és az anyukája nyit nekem ajtót. Illedelmesen meghajolok, aztán szól Takerunak, de ő nem nagyon akar jönni. Viszont amikor meg lát engem, kikerekednek a szemei, én pedig kedvesen rá mosolygok.
- Hozom a táskám… - motyogja. Látszik rajta, hogy haragszik, de nem foglalkozom vele. Elköszönünk a szüleitől, majd beülünk a kocsiba, de ott hajolok egy csókért.
- Remélem tetszeni fog ami otthon vár – mosolygok, majd a csók után hajtok is haza. A parkolóban egy fekete selyemkendővel bekötöm a szemét.
- Biztos, hogy szükség van erre Chibi? – próbál ellenkezni, és le akarja szedni a kis ruhadarabot, de nem engedem.
- Nyugi már. Nemsokára megszabadulsz tőle – mosolygom, majd segítek neki kiszállni a kocsiból, majd óvatosan felvezetem az emeletre. Hallatszik a hangján, ahogy izgul, mert megint nem tudja befogni, de én csak jót vigyorgok rajta.
- Ruki, én szemkötő nélkül is tudok menni és látni is akarok. Léci szedd már le mert megőrülök tőle. Nem szeretek vakosat játszani – mondom, hogy mindig felesleges dolgokról beszél. – Utálom, ha csendben vagy – morog tovább – de én nem szólalok meg csak a kulccsal játszok a zárban, amíg végül be nem jutunk a házba.
- Még nem veheted le – mondom komolyan, mire megint ellenkezne. – Kérlek – morgom, majd meggyújtom a gyertyákat. Lassan, de biztosan visszalépdelek hozzá, aztán háta mögé lépve leveszem róla a finom anyagot. – Hogy tetszik? – érdeklődöm mosolyogva, de ő nem válaszol. Csak néz és pislog körbe, aztán… hát igen, amire számítottam. Takeru a nyakamban!
- Ez nagyon-nagyon szép! – mosolyog rám csillogó szemekkel, majd kapok egy szép, nagy csókot. Elmosolyodom, aztán bevezetem a konyhába, ahol az első kérdése:
- Desszert van? – érdeklődik ártatlan pislogások közepette én pedig megforgatom a szemem.
- Nem mondom meg – vigyorgom, és megint kapok egy pufi fejet, de aztán leülünk és lassan el is fogyasztjuk azt amit készítettem. Persze megdicséri, hogy milyen jó lett a kaja, de tudom, hogy leginkább a desszertet várja.
- Csokis-fagyis banán – néz rám csillogó szemekkel, mintha valami Isten lennék, de komolyan. Elmosolyodom, majd lassan – mármint én lassan – betoljuk azt is, de ő betámadja a karácsonyfát. – Gonosz vagy, hogy nélkülem díszítetted fel – motyogja, de én csak mosolygok.
- Nem tetszik? – érdeklődöm.
- De, nagyon – mosolyodik el.
- Az ajándékot majd később, gyere – fogom kézen, majd húzom fel a fürdőbe, de ott kicsit kizárom, amíg megengedem a kádba a vizet, tele liliom illatú habbal, majd ott is meggyújtom a gyertyákat, aztán félmeztelenre vetkőzve nyitok neki ajtót. Látom szemeiben megvillanni a perverz gondolatokat, de szokásosan csak a csillogó szemeket kapom és azt, hogy nem áll be a szája. Lassan levetkőztetem, majd magamról is lehámozom a ruhadarabot, aztán felkapom az ölembe és beültetem a kádba. Persze egyből a habokkal szórakozik én pedig jót mosolygok rajta.
- Ruki, te olyan szemét vagy – néz rám kifejezetten csúnya szemekkel, én pedig csak pislogok rá.
- Mért is? – húzom fel az egyik szemöldököm.
- Mert annyira szép minden, és jó, és tökéletes, és szeretlek – hadarja el ezt egy szuszra én pedig kuncogni kezdek.
- Én is Szeretlek – mosolygok, majd magamhoz húzom egy csókra.
Csak addig fürdünk, amíg a víz már kihűl, aztán megtörölközünk, de nem nagyon veszünk vissza semmit. Persze nem bír magával, így egyből betámadja az ajándékát, ami most csak egy szép ezüst nyaklánc, egy gyémánt medállal a közepén. Megkér, hogy rakjam fel neki, azt pedig szíves-örömest meg is teszem. Szépen áll a nyakába, ahogy elképzeltem, így mosolygok. Kapok a számra egy puszit, de ő kis időre eltűnik és szép kis nyuszi jelmezben tér vissza. Én perverzül elmosolyodom, de ő csak menekül előlem. Megint játszik velem, ahogy szokta, menekül előlem, mintha valami vadász lennék, de amikor elkapom, már máshogy van minden. Persze a vad szeretkezés nem marad ki az estéből, így a végén csak zihálva ráborulok, és úgy szívom be finom illatát.
- Boldog Karácsonyt – suttogom lágy hangon fülébe, majd nyomok egy puszit cimpájára, mire érzem, hogy kirázza a hideg.
- Hidd el, Boldog – mosolyog, majd lassan elszuszog alattam.
Kis ideig nézem, majd leszállok róla, de nem megyek messzire, csak mellé fekve nézem, ahogy szunyókál. Nekem annál nincs jobb ajándék, ha ő minden év minden napján mellettem van. Ez az igazi Boldogság.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése